Markó Viktória

Mindig is izgattak a terek, a színek, anyagok, a bútorok elhelyezésének lehetősége. Szívesen varrtam, esztergáltam, gletteltem, mázoltam. Aztán fölcsillant bennem, hogy ezzel a tevékenységgel nemcsak magamat akarom boldogítani, hanem mások környezetét is alakítani.

1994-ben szereztem meg az oklevelemet, és azóta csak ezzel foglalkozom.

Ma már tudom, hogy a lakberendezés nem rólam szól. Az önmegvalósítás helyett alkalmazott művészet. A kliens igényei, életről való elképzelése, értékrendje, esztétikai látásmódja irányítja a gondolkodást. Számára kell lakható, funkcionális, vonzó, feltöltődésre alkalmas otthont kialakítani. Az én feladatom a megfoghatatlan vágyakat tárgyiasítani, színekre lefordítani, nyugodt vagy éppen izgalmas terekké formálni.

Ritkán költöző nép vagyunk, ragaszkodunk a "várunkhoz". Tudom, mekkora felelősség pont azt a minőségi, harmonikus, különböző személyiségekhez illeszkedő berendezett teret megteremteni, melyet hosszú időn keresztül magáénak érez majd az ott élő. Egy jól megtervezett üzleti tér (iroda, vendéglátóhely, vadászház, stb) elősegíti a vállalkozás sikerességét, a vendégek, partnerek kellemes hangulatának kialakítását. 

A megbízóval való kapcsolat igen sokrétegű, szólhat egy tanácsadásban megtestesülő közös gondolkodásról, de van, hogy csak a tervezés során öltenek arcot az új elképzelések. Sokszor azonban a teljes kivitelezés lebonyolításának feladatát kapjuk meg kollégáimmal. Az idő nagy kincs, és sokat ér. Egy jó szakember sokkal hatékonyabb lehet, mint ha laikusként állunk neki ezeknek a tevékenységeknek.

Erre a felelősségre, a szakma csínjára-bínjára tanítjuk meg a lakberendező szakma iránt érdeklődő hallgatóinkat a 2010-ben, általam alapított Szitakötő kreatívsuliban /www.szitakotokreativsuli.hu/. Tapasztalataimat, több évtized alatt összegyűjtött szakmai ismereteimet örömmel adom át kreatív fiataloknak. 


Bemutatkozó lapjaimon kizárólag saját munkáim láthatók. Közöttük olyanok is, melyeknek nemcsak terveit készítettem, hanem kialakításukban is részt vettem. Kellemes böngészést kívánok!